Egyszer volt, hol nem volt volt 3 huncutka. Elhatározták hogy világot látnak és elindultak amerre láttak... Mentek mentek mendegéltek míg nem egyszer kitalálta a 3 huncut hogy menjenek el egy luxus hajó kirándulásra. Így is lett. Ugyan nem volt miből, de szépen belógtak potyautasként a fedélzetére. Elindultak, majd miután már mindenhol emberek voltak ők is kimerészkedtek a rejtekhelyükről és tanakodni kezdtek. Rendben van hogy bejutottak... De mégis egy kabinban sokkal jobb lenne álomra hajtani a fejüket mint a mentőcsónakban bújkálni. Így tehát huncut Pityu előállt azzal az ötlettel, hogy próbáljanak szerencsét és üssenek le 3 embert akinek elfoglalják a kabinjukat. Igen ám...csak hogy ekkor huncut Réka addig addig gyönyörködött a tájban és játszotta az agyát mígnem sikerült beleesni a tenger hullámzó vizébe.
-Segítség- jajveszékelt a huncutka. Huncut Fancsi és huncut Pityu tanakodni kezdtek mit kezdjenek pórul járt társukkal?
-Majd beugrok érte - huncut Pityu már mászott is volna a korlátra hogy a habokba vesse magát. Ám huncut Fancsi mást talált ki.
- Ha beugrasz csak téged is ki kell menteni, ezzel nem segítesz sokat.
-Van más ötlet?
Eközben szerencsétlen huncutka már elég távol került a hajótól és már teljesen reménytelennek látszott a helyzete. Mígnem felfedezték hogy van egy mentő öv a hajó oldalán. Csak hogy huncutka már nagyon messzire sodródott...
-ÁÁH hagyjatok meghalni! -Huncut Réka már feladta, gondolta most már teljesen mindegy, majd valahogy szépen meghal a habok között vagy megpróbálja utol érni a hajót. Másik két huncut próbált kitalálni valamit még....de sajnos nem sikerült.
Ekkor huncut Fancsika fejében felvillant egy villanykörte, talán lesz egy jó ötlet...meg is osztotta huncut Pityulival.
- Karatézzuk le a kapitányt és forduljunk vissza huncut Rékáért, aztán ledobjuk a mentő övet. Huncut Pityu megörült az ötletnek, más lehetőség úgy sem maradt...így hát elindultak a....a... Ahol van a kormány kerék.
A kapitány mit sem sejtve vígan fütyörészett és hátra fordult az ajtó nyitás hangjára.
- ide tilos a belépés uram és hölgyem.
-Sajnos ezt most nem fogjuk megbeszélni - a két huncut ártalmatlanította a karate tudásával a kapitányt majd huncut Fancsika megfogta a kormány kereket.
- Majd én! -Mondta a másik huncut.
-Az én ötletem volt!- kérte ki magának a kis huncutka. Addig addig dulakodtak míg sikerült megegyezniük. Huncut pityuka a jobb míg huncut Fancsika a bal kezével kormányoz. Így megfordult szépen a hajó. Majd huncut Réka kezdte feladni a reményt aztán meglátta, hogy a távolban a hajó felé közeledik.
-Létezik hogy értem jönnek? -gondolkodott.
A luxus hajó végre megérkezett huncut Rékához és szerencsére nem is ütötték el. Huncut Fancsika bedobta a mentő övet és huncut Pityulival együtt kihúzták s szerencsétlen huncutkát.
-Hála nektek megmenekültem! -Huncutéknál nagy volt az öröm, és tovább folytatták útjukat a tenger végtelennek tűnő kékségében. Itt a vége fuss el véle, mese tovább nincs. S tán még mindig huncutkodnak, ha még meg nem unták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése